Valahol mindannyiunk fejében ott él az a kis hang, ami időnként megszólal: „nem vagy elég jó”. Lehet, hogy akkor hallod, amikor tükörbe nézel, amikor valaki kritikát mond, vagy amikor összehasonlítod magad valaki mással az Instagramon. Ez az érzés alattomos: nem kiabál, csak suttog – de ahogy telik az idő, egyre erősebbnek tűnik.
A probléma az, hogy ezt a hangot gyakran el is hisszük. Ahelyett, hogy megkérdőjeleznénk, elkezdjük bizonygatni magunknak és másoknak, hogy mégis elég jók vagyunk. Túlórázunk, megfelelünk, túlteljesítünk. De a belső bizonytalanság ettől még nem tűnik el. Sőt, néha pont attól mélyül el, hogy ennyire próbálunk „elég jók” lenni mások szemében.
A kulcs az, hogy ne próbáld elnyomni ezt az érzést, hanem ismerd fel, amikor jön, és próbáld meg kívülről nézni. Képzeld el, hogy ez a hang nem te vagy, csak egy régóta hallott gondolat, amit valószínűleg mások mondtak elégszer ahhoz, hogy elhidd. Ha így nézed, könnyebb lesz nemet mondani rá.
Az önbizalom nem abból fakad, hogy soha nincs kétséged – hanem abból, hogy képes vagy azt mondani: „Lehet, hogy nem vagyok tökéletes, de így is elég vagyok. ” Kezdd el figyelni magad: mikor és miért érzed úgy, hogy kevés vagy? És kinek a mércéjéhez hasonlítasz? Mert lehet, hogy az a mérce már rég nem szolgál téged.
És végül: legyél magaddal olyan kedves, mint a legjobb barátnőddel. Ha ő panaszkodna így magáról, mit mondanál neki? Ugye nem azt, hogy „tényleg nem vagy elég jó”? Na ugye. Akkor te se beszélj így magadhoz.
„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”
A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.
