Réges-régen, amikor a világ még lassabban lélegzett, az asszonyok összegyűltek a telihold fényénél. Nem volt szükségük varázsigékre vagy drága eszközökre: a kör közepén ültek, megfogták egymás kezét, és engedték, hogy az erő áramoljon köztük. Ezt nevezték boszorkánykörnek – a női energia, az intuíció és a közösség szent terének.
A modern világban ez a hagyomány eltűnni látszik, de az igény ugyanaz maradt. Ma is vágyunk arra, hogy tartozzunk valahová, hogy megoszthassuk a terheinket és az álmainkat. A boszorkánykör ma is létrejöhet – barátnők, testvérek, vagy épp idegenek között, akik összejönnek egy gyertyafényes estén, hogy hallgassanak, nevessenek, sírjanak és gyógyuljanak.
A kör szimbóluma a teljesség. Nincs eleje, nincs vége – mindenki egyenlő, és mindenki a központban van. Ez az energia segít abban, hogy visszataláljunk a természet ritmusához, és felismerjük: a varázslat nem kívül, hanem bennünk születik. A tűz, a víz, a föld és a levegő elemei mind emlékeztetnek rá, hogy az ember is a természet része, nem ura.
Október estéin, amikor a világ csendesedik, és a hold ezüstös fénye betölti az eget, próbáld ki: ülj le csendben, gyújts meg egy gyertyát, és érezd, ahogy a fény körbeölel. Nem kell boszorkánynak lenned – elég, ha nyitott szívvel vagy jelen. Mert minden nő, aki hallgat a megérzéseire, már most is a varázslat részese.
„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”
A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.
