Segítségkiáltás

2023. április 12.
Szerző: Barbara
Segítségkiáltás

Sosem szabad hagyni az embernek maga körül eluralkodni hagyni a dolgokat, azaz nem szabad, hogy minden rá települjön az emberre Amikor az embernek már nagyon sok minden össze csap a feje körül, na általában akkor veszi észre magát, és egy csapásra, szinte azonnal változtatni akar ezen, leginkább ilyenkor keressük fel a jósunkat azzal kapcsolatban, hogy segíts, mert most nagy a baj. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem segítségkiáltással szaladnánk, mikor már “ ég a ház”, hanem körültekintőbbek lennénk, és fel lennénk készülve a legrosszabb eshetőségre, és sokkal nagyobb könnyedséggel tudnánk venni az akadályokat. Nos ami azt illeti segítségkiáltás helyett időközönként kérdezzük meg inkább, hogy mire számíthatunk.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
Miért érzem, hogy gondol rám?
Barbara
2026. március 30.
Szerző: Barbara
Előfordult már, hogy hirtelen eszedbe jutott valaki, akivel régóta nem beszéltél, majd rövid időn belül üzenetet kaptál tőle vagy összefutottatok? Sokan tapasztalják ezt a különös egybeesést, és gyakran felmerül a kérdés, vajon véletlenről van szó, vagy léteznek...
A múlt emlékeinek spirituális hatása
Barbara
2026. március 29.
Szerző: Barbara
Amikor hosszú idő után visszatérünk egy régi helyre, gyakran különös érzések jelennek meg bennünk. Egy utca, ahol gyerekként sétáltunk, egy régi iskola vagy egy korábbi otthon olyan emlékeket idézhet fel, amelyekről azt hittük, már rég feledésbe merültek. A...
A személyes tárgyak spirituális jelentése
Barbara
2026. március 28.
Szerző: Barbara
Sokan tapasztalták már, hogy bizonyos tárgyak különös hatással vannak rájuk. Egy régi könyv, egy örökölt ékszer vagy egy régi bútor látványa megmagyarázhatatlan nyugalmat hozhat. Máskor viszont egy tárgy feszültséget vagy furcsa érzést kelthet, még akkor is, ha semmi...
Miért ébredünk meg ugyan abban az időben?
Barbara
2026. március 27.
Szerző: Barbara
Sokan tapasztalják, hogy bizonyos időszakokban rendszeresen ugyanabban az időpontban ébrednek fel éjszaka. Lehet, hogy hajnali háromkor, vagy minden éjjel hajnal előtt pár perccel nyílik ki a szemük. Ez a jelenség elsőre véletlennek tűnhet, de a spiritualizmus szerint mélyebb...
06 90 900 938
Hívjon most!
23