Emberi szokások

2022. október 12.
Szerző: Barbara
Emberi szokások

A mai rohanó világban az emberek szokásai egyre inkább lecsökkennek. Szinte már már mondhatni azt, hogy az ember szinte nem is él, hiszen mindenki arra törekszik, hogy a kiválasztott pályája, az általa képviselt dolgok jól haladjanak. Ebbe fektetnek bele minden energiájukat. Amit mindenki elfelejt, és nem cselekednek benne, az az, hogy a szokásaikat ápolják. Gondolok itt arra, hogy egy gyors telefonos beszélgetés helyett akár személyesen keressék fel a szeretteiket, foglalkozzanak egymással, és ne felejtsék el azt, hogy honnan indutak. Szinte megszűnni látszanak a személyes emberi kapcsolatok, a nagy beszélgetések. Ha belegondolunk, ezen dolgok előtt sem volt semmivel töb vagy kevesebb a tennivalónk, csak annó nem volt ilyen modern a technológia. Ezen kellene változtatni.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
Az első benyomás spirituális jelentése
Barbara
2026. április 10.
Szerző: Barbara
Előfordult már, hogy találkoztál valakivel, és azonnal úgy érezted, mintha már ismernéd? Vagy éppen ellenkezőleg, megmagyarázhatatlan feszültséget tapasztaltál egy teljesen idegen személy közelében. Az ilyen pillanatok sokakat elgondolkodtatnak, mert nehéz logikus...
A hirtelen irányváltások spirituális jelentése
Barbara
2026. április 9.
Szerző: Barbara
Előfordult már, hogy egy döntést már majdnem meghoztál, de az utolsó pillanatban mégis megváltoztattad? Talán már elindultál valahova, mégis visszafordultál. Vagy egy beszélgetés közben hirtelen úgy érezted, inkább másképp kellene cselekedned. Ezek a váratlan...
Miért érzem, hogy gondol rám?
Barbara
2026. március 30.
Szerző: Barbara
Előfordult már, hogy hirtelen eszedbe jutott valaki, akivel régóta nem beszéltél, majd rövid időn belül üzenetet kaptál tőle vagy összefutottatok? Sokan tapasztalják ezt a különös egybeesést, és gyakran felmerül a kérdés, vajon véletlenről van szó, vagy léteznek...
A múlt emlékeinek spirituális hatása
Barbara
2026. március 29.
Szerző: Barbara
Amikor hosszú idő után visszatérünk egy régi helyre, gyakran különös érzések jelennek meg bennünk. Egy utca, ahol gyerekként sétáltunk, egy régi iskola vagy egy korábbi otthon olyan emlékeket idézhet fel, amelyekről azt hittük, már rég feledésbe merültek. A...
06 90 900 938
Hívjon most!
23