Találkozás

2023. december 13.
Szerző: Ancsa
Találkozás

Nos hát ezekből a szavakból láthattuk, hogy a fiatalok mennyire furcsán és érdekesen kommunikálnak. Én azt gondolom, hogy tényleg haladni kell a korral, viszont vannak olyan dolgok, amiket nem feltétlenül kell elfelejteni és nem engedni. Ezek például azok a szavak, amiket mindenféleképpen alkalmazunk a mindennapjainkban annak érdekében, hogy megértsük egymást. Alapvetően úgy érzem, hogy haladni kell a korral, és tényleg kell a kommunikációnkat fejleszteni, viszont talán nem feltétlenül ennyire drasztikusan jobb lenne, hogyha azon változtatnának az emberek, hogy a közvetlen kommunikációt helyett próbáljunk meg inkább többet személyesen kontakt tolni, több személyes találkozást. Személyes energia, ez nagyon fontos az emberek életében, hiszen most már egy inkább a telefon és az internet eszközeivel kommunikálunk egymással. Pedig nagyon fontos lenne az is.

Ancsa

„Találd meg az utadat a spirituális harmóniához.”

Blogjaimban a spirituális tanácsadás áll a középpontban: angyali és fehérmágusi tapasztalataimmal segítek eligazodni az élet útvesztőiben. Írásaim a párkapcsolatokról, szerelmi kötésekről és az elengedés gyógyító folyamatáról szólnak, inspirációt nyújtva mindennapjaidhoz.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
A fekete szín valódi jelentése az ezotériában
Ancsa
2026. május 18.
Szerző: Ancsa
A fekete gyertyát sokan negatív vagy ijesztő dolognak tartják, pedig a spirituális hagyományokban gyakran teljesen más jelentése van. Nem feltétlenül „sötét” energiához kapcsolják, hanem védelemhez, lezáráshoz és tisztításhoz. A spiritualizmus szerint a fekete szín...
A modern tarot pszichológiai oldala
Ancsa
2026. május 17.
Szerző: Ancsa
Sokan még ma is kizárólag jóslásként tekintenek a tarot kártyára, pedig egyre többen használják önismereti eszközként. Nem a jövő pontos megmondását várják tőle, hanem segítséget ahhoz, hogy jobban megértsék saját érzéseiket és döntéseiket. A tarot lapjai...
Különleges energiák az otthonunkban
Ancsa
2026. május 15.
Szerző: Ancsa
Sokan éltek már olyan házban vagy lakásban, ahol volt egy helyiség, amely valamiért más érzést keltett, mint a többi. Nem feltétlenül volt sötét vagy ijesztő, mégis furcsa nyugtalanságot, feszültséget vagy szokatlan csendet árasztott. Ezek az érzések gyakran akkor is...
Váratlan találkozás
Ancsa
2026. május 14.
Szerző: Ancsa
Előfordult már, hogy hosszú idő után eszedbe jutott valaki, majd röviddel később teljesen váratlanul találkoztál vele? Nem terveztétek a találkozót, mégis pontosan ugyanabban az időben és helyen bukkant fel az illető. Az ilyen helyzetek sokakat elgondolkodtatnak, különösen...
06 90 900 938
Hívjon most!
23