Színterápia – fekete

2024. február 26.
Szerző: Ancsa
Színterápia – fekete

Már a korábbi bejegyzésben is beszéltem arról, hogy nagyon sokan azt gondolják, hogy a fehér és a fekete egyáltalán nem megy szél, hanem inkább egy árnyalat. Én azt gondolom, hogy mindenféleképpen fontos a fekete szín kezelése, illetve a fehérnek is, és nem feltétlenül csak állatként kezelni. Alapjáraton a színterápiás. Nagyon sok mindenre tudunk gyógyítást mutatni, viszont tudni kell, hogy a fekete szín az egyáltalán nem hordoz pozitív energiákat, tehát alapjáraton a fekete, a gyász a visszavonultságban színe. Mint színterápia nem tudjuk alkalmazni, tehát ezzel nem tudunk gyógyítani. Viszont akinek arra van szüksége, hogy ebből a negatív energiából ki vonatkoztassunk, őt mindenféleképpen egy olyan megfigyelés általában tart talpig fekete ruházatban van ez a személy. Aki mindenféleképpen váltani kell, színekre kell váltani.

Ancsa

„Találd meg az utadat a spirituális harmóniához.”

Blogjaimban a spirituális tanácsadás áll a középpontban: angyali és fehérmágusi tapasztalataimmal segítek eligazodni az élet útvesztőiben. Írásaim a párkapcsolatokról, szerelmi kötésekről és az elengedés gyógyító folyamatáról szólnak, inspirációt nyújtva mindennapjaidhoz.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Egy hullámhosszon van velünk?
Ancsa
2026. február 15.
Szerző: Ancsa
Előfordul, hogy valakivel azonnal mély kapcsolódást érzünk, míg másokkal hosszú idő után sem alakul ki valódi közelség. Spirituális nézőpontból ez a rezonancia jelenségéhez...
Energetikai lenyomatok a terekben
Ancsa
2026. február 14.
Szerző: Ancsa
Előfordult már, hogy beléptél egy helyiségbe, és azonnal érezted a hangulatát?Egyes terek megnyugtatóak, mások nyomasztóak, még akkor is, ha látszólag semmi különös nincs bennük....
A lélek fáradtsága
Ancsa
2026. február 13.
Szerző: Ancsa
Előfordul, hogy az ember kipihenten ébred, mégis kimerültnek érzi magát. A mindennapi feladatok túl nehéznek tűnnek, és hiányzik az inspiráció. Spirituális nézőpontból ez lehet a...
Energetikai leválás és kötések elvágása
Ancsa
2026. február 12.
Szerző: Ancsa
Az emberi kapcsolatok nemcsak érzelmi és fizikai szinten léteznek, hanem finom energetikai szálakkal is összekapcsolódnak. Minden mélyebb találkozás során láthatatlan kötések...
06 90 900 938
Hívjon most!