Pihentető alvás

2023. november 13.
Szerző: Ancsa
Pihentető alvás

Nagyon nagyon változó az, hogy kinek mennyi alvásra van szüksége ahhoz, hogy teljesen fitt üde és kipihent legyen. Ami nagyon érdekes, hogy még az ikreknek is különböző alvási idejük van. Nos és ez azért is van tulajdonképpen, mert hiába hasonló a személyiség. Mégis külön külön szellem test és lélek az, ami az ikreknél is fennáll, ugye ebből kifolyólag lehet, hogy az egyik 3: 00 alatt kialussza magát és megvan a pihentető a mása, de lehet, hogy a másiknak 5- 8: 00 is kevés. Nagyon sokan azt mondják, hogy a pihentető alvás csak abban az időszakban alkalmazható, amikor már este vagy éjszaka van. Most ez nem feltétlenül igaz, bár nagyon fontos, hogy éjszaka azért az ember jobban tud aludni, de a rem alvás fázis tehát a pihentető alvás fázist igazából napközben is el tudjuk érni.

Ancsa

„Találd meg az utadat a spirituális harmóniához.”

Blogjaimban a spirituális tanácsadás áll a középpontban: angyali és fehérmágusi tapasztalataimmal segítek eligazodni az élet útvesztőiben. Írásaim a párkapcsolatokról, szerelmi kötésekről és az elengedés gyógyító folyamatáról szólnak, inspirációt nyújtva mindennapjaidhoz.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
Miért tartják sokan veszélyesnek a tükröt
Ancsa
2026. május 19.
Szerző: Ancsa
A tükrök évszázadok óta különleges helyet foglalnak el a spirituális és misztikus hagyományokban. Nemcsak hétköznapi tárgyként tekintettek rájuk, hanem olyan eszközként is, amely kapcsolatban állhat az ember lelkével vagy energiájával. Sok kultúrában úgy tartották, hogy...
A fekete szín valódi jelentése az ezotériában
Ancsa
2026. május 18.
Szerző: Ancsa
A fekete gyertyát sokan negatív vagy ijesztő dolognak tartják, pedig a spirituális hagyományokban gyakran teljesen más jelentése van. Nem feltétlenül „sötét” energiához kapcsolják, hanem védelemhez, lezáráshoz és tisztításhoz. A spiritualizmus szerint a fekete szín...
A modern tarot pszichológiai oldala
Ancsa
2026. május 17.
Szerző: Ancsa
Sokan még ma is kizárólag jóslásként tekintenek a tarot kártyára, pedig egyre többen használják önismereti eszközként. Nem a jövő pontos megmondását várják tőle, hanem segítséget ahhoz, hogy jobban megértsék saját érzéseiket és döntéseiket. A tarot lapjai...
Különleges energiák az otthonunkban
Ancsa
2026. május 15.
Szerző: Ancsa
Sokan éltek már olyan házban vagy lakásban, ahol volt egy helyiség, amely valamiért más érzést keltett, mint a többi. Nem feltétlenül volt sötét vagy ijesztő, mégis furcsa nyugtalanságot, feszültséget vagy szokatlan csendet árasztott. Ezek az érzések gyakran akkor is...
06 90 900 938
Hívjon most!
23