Gyertya gyújtás

2023. október 30.
Szerző: Ancsa
Gyertya gyújtás

Mindenszentekkor az ember kimegy a temetőbe és gyertyát gyújt azon szeretteiért, akik nincsenek már köztünk. Alapvetően ez egy nagyon szép szokás és egy csodálatos gesztus, de nagyon sokan nem is tudják, hogy miért kell gyertyát gyújtani a hajót szeretteinkért. Kifejezetten azért szükséges a gyertyagyújtás, hiszen amikor ha belegondolunk abba, hogy a pokolban egy tisztítótűz ég pontosan azért, hogy ez a tisztítótűz megtisztítsa a lelkeket. Attól a dolgoktól, amiket elkövettek életük során, és hogy újra le tudjanak születni, hiszen egy léleknek az a feladata, hogy halála után megoldja azokat a dolgokat, amiket meg kell, aztán szépen tovább tud menni. És amikor mindezzel elkészült. Akkor egy idő után újjá születhet. Ami nagyon fontos, hogy a lakásba semmiféleképpen nem szabad gyertyát gyújtani, vagy mécsest még abban az esetben sem, ha nem tudunk elmenni a temetőre. Ilyen esetben sajnos mindenféleképpen inkább az ajtó előtt az erkélyen vagy valahol, máshol a szabad térbe gyújtsuk meg a mécsest. Semmiféleképpen ne a lakásba, egyrészt azért, mert halott előtt gyertyát a lakásban nem gyújtunk, másrészt pedig amiatt is, mert ég és veszélyes. Nagyon sokan emiatt égették fel a lakásukat, ezért nem győzöm hangsúlyozni, hogy a lakásban. Nem hagyunk őrizetlen mécsest.

Ancsa

„Találd meg az utadat a spirituális harmóniához.”

Blogjaimban a spirituális tanácsadás áll a középpontban: angyali és fehérmágusi tapasztalataimmal segítek eligazodni az élet útvesztőiben. Írásaim a párkapcsolatokról, szerelmi kötésekről és az elengedés gyógyító folyamatáról szólnak, inspirációt nyújtva mindennapjaidhoz.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
Miért tartják sokan veszélyesnek a tükröt
Ancsa
2026. május 19.
Szerző: Ancsa
A tükrök évszázadok óta különleges helyet foglalnak el a spirituális és misztikus hagyományokban. Nemcsak hétköznapi tárgyként tekintettek rájuk, hanem olyan eszközként is, amely kapcsolatban állhat az ember lelkével vagy energiájával. Sok kultúrában úgy tartották, hogy...
A fekete szín valódi jelentése az ezotériában
Ancsa
2026. május 18.
Szerző: Ancsa
A fekete gyertyát sokan negatív vagy ijesztő dolognak tartják, pedig a spirituális hagyományokban gyakran teljesen más jelentése van. Nem feltétlenül „sötét” energiához kapcsolják, hanem védelemhez, lezáráshoz és tisztításhoz. A spiritualizmus szerint a fekete szín...
A modern tarot pszichológiai oldala
Ancsa
2026. május 17.
Szerző: Ancsa
Sokan még ma is kizárólag jóslásként tekintenek a tarot kártyára, pedig egyre többen használják önismereti eszközként. Nem a jövő pontos megmondását várják tőle, hanem segítséget ahhoz, hogy jobban megértsék saját érzéseiket és döntéseiket. A tarot lapjai...
Különleges energiák az otthonunkban
Ancsa
2026. május 15.
Szerző: Ancsa
Sokan éltek már olyan házban vagy lakásban, ahol volt egy helyiség, amely valamiért más érzést keltett, mint a többi. Nem feltétlenül volt sötét vagy ijesztő, mégis furcsa nyugtalanságot, feszültséget vagy szokatlan csendet árasztott. Ezek az érzések gyakran akkor is...
06 90 900 938
Hívjon most!
23