Boszorkánykő a negatív energiák ellen

2024. január 31.
Szerző: Ancsa
Boszorkánykő a negatív energiák ellen

Nos ahogyan már a korábbi bejegyzésekben beszélgettünk róla a boszorkány kő tényleg nagyon sok mindenre hatásos, kifejezetten a védelemre használták, és erre összpontosítottak vele. Régen érdemes erre használni most is. Pontosan ehhez kapcsolódik a mai bejegyzésünk is, ami a negatív energiák elkerülését illetően, hogy hogyan kellene alkalmaznunk a boszorkány követ. A mi házunk a mi otthonunk és a mi várunk. Szeretjük a pozitív energiákat és pontosan emiatt szeretnénk, hogyha pozitív energiák kerülnének a lakásukba, a negatív energiákat pedig az ajtó mögött tudnánk hagyni. Ennek érdekében javaslom, hogy akassz fel egy boszorkányt. Tehát az ajtót fölé, így a negatív energiákat kint tudod hagyni te is és mindenki aki bejön vagy maguk az energiák amik beszámolóknak hozzád és csak és a kizárólag a pozitív energiák maradhatnak bent a lakásban. Arra kérlek, hogy ha esetleg valaki megkérdezi, hogy bemehet e, akkor mindenféleképpen utána. Tisztítsd a lakásodat, hiszen ő nem pozitív energiával érkezett hozzád.

Ancsa

„Találd meg az utadat a spirituális harmóniához.”

Blogjaimban a spirituális tanácsadás áll a középpontban: angyali és fehérmágusi tapasztalataimmal segítek eligazodni az élet útvesztőiben. Írásaim a párkapcsolatokról, szerelmi kötésekről és az elengedés gyógyító folyamatáról szólnak, inspirációt nyújtva mindennapjaidhoz.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Csillagpor emlékezete a lélekben
Ancsa
2026. február 23.
Szerző: Ancsa
Van egy ritka spirituális gondolat, amely szerint a lélek nemcsak földi tapasztalatokból áll, hanem kozmikus emlékezetet is hordoz. Ez az elképzelés azt mondja, hogy minden emberben ott...
Egy hullámhosszon van velünk?
Ancsa
2026. február 15.
Szerző: Ancsa
Előfordul, hogy valakivel azonnal mély kapcsolódást érzünk, míg másokkal hosszú idő után sem alakul ki valódi közelség. Spirituális nézőpontból ez a rezonancia jelenségéhez...
Energetikai lenyomatok a terekben
Ancsa
2026. február 14.
Szerző: Ancsa
Előfordult már, hogy beléptél egy helyiségbe, és azonnal érezted a hangulatát?Egyes terek megnyugtatóak, mások nyomasztóak, még akkor is, ha látszólag semmi különös nincs bennük....
A lélek fáradtsága
Ancsa
2026. február 13.
Szerző: Ancsa
Előfordul, hogy az ember kipihenten ébred, mégis kimerültnek érzi magát. A mindennapi feladatok túl nehéznek tűnnek, és hiányzik az inspiráció. Spirituális nézőpontból ez lehet a...
06 90 900 938
Hívjon most!