Az elfojtott érzelmek gátjai a testedben

A fizikai testünk nem egy különálló, csupán mechanikus biologizmust működtető gép, hanem a finomtestünk és a tudattalanunk legérzékenyebb, legközvetlenebb tükre. Minden egyes felhalmozott harag, elfojtott gyász, ki nem mondott vélemény és elutasított félelem energetikai lenyomatot hagy a fizikai szövetekben. Ha egy érzelmi hullámot nem engedsz át magadon a keletkezése pillanatában, hanem az elméddel elnyomod azt, az energia elakad a testben, és idővel látható páncélzattá, krónikus izomfeszültséggé vagy sejtstabilitási zavarrá alakul át.

Az úgynevezett szomatikus elakadások leggyakrabban a nyak, a váll, a csípő és a gyomortájék területén halmozódnak fel. A nyak és a torok merevsége a ki nem mondott igazságok és a megfojtott önkifejezés elfojtásáról tanúskodik. A csípő környéke a mélyen rögzült gyermekkori traumák, a szexualitással kapcsolatos bűntudat és a változástól való rettegés raktára. Amikor a finomenergetikai csatornákban az elakadások tartóssá válnak, a szabad életerő (prána) képtelen átáramlani a szervezetben, ami kimerültséghez és a fizikai immunrendszer drasztikus meggyengüléséhez vezet.

A fizikai testben ragadt érzelmi gátak feloldása nem csupán masszázzsal vagy tornával érhető el, hanem a test sejtjeiben hordozott emlékek tudatos bevilágításával. Meg kell tanulnod félelem nélkül jelen lenni a saját fizikai érzeteidben. Amikor feszültséget érzel egy adott testrészedben, ne próbáld meg azonnal elmulasztani! Hunyd be a szemed, lélegezz bele abba a fájdalmas pontba, és kérdezd meg tőle: milyen elfojtott érzést őrizel? Amikor megengeded magadnak az átélést és a sírást vagy a kiáltást, a felhalmozódott energiapáncél feloldódik, a test visszanyeri a természetes áramlását, te pedig fellélegezhetsz.