Alvásidő

2023. november 14.
Szerző: Ancsa
Alvásidő

Nagyon furcsa is tud lenni. Az is egyébként, hogy vannak olyan emberek, akiknek igazából nincs alvás zavaruk, vagy legalábbis könnyen el tudnak aludni és könnyen fel is ébrednek. Alapvetően ezek az emberek nagy része általánosságban nagyon keveset pihen rettenetesen keveset. Alszik. Nos ezek az emberek kifejezetten kipihentnek, ami azt jelenti, lehet, hogy magukon nem veszik észre és mikor felkelnek, talán még az is előfordulhat, hogy energikusak. Viszont a nap későbbi szakaszában vagy a későbbi időszakában. Általánosságban nem veszik magukon észre azt, hogy kipihentek, sőt mi több, sokkal ingerültebb és ezt pontosan emiatt van a fáradtság miatt. Fáradtság produkálhat testi tüneteket is, például fizikai fázás vagy éppenséggel, hogyha úgy adódik ingerültség. Alapvetően szükséges, hogy mindenféleképpen legalább 7 8 órát aludjunk és ezt a 7 8 órát aktívan aludjunk.

Ancsa

„Találd meg az utadat a spirituális harmóniához.”

Blogjaimban a spirituális tanácsadás áll a középpontban: angyali és fehérmágusi tapasztalataimmal segítek eligazodni az élet útvesztőiben. Írásaim a párkapcsolatokról, szerelmi kötésekről és az elengedés gyógyító folyamatáról szólnak, inspirációt nyújtva mindennapjaidhoz.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Belül változunk, de kívül minden ugyanaz
Ancsa
2026. február 25.
Szerző: Ancsa
Vannak időszakok, amikor az ember úgy érzi, mintha eltávolodna korábbi önmagától. A régi vágyak halványulnak, megszokott helyzetek elvesztik jelentőségüket, mégis nehéz megfogalmazni, mi történik valójában. Spirituális értelemben ez a lélek újrahangolódásának...
Amikor a lélek megérzi a jövőt
Ancsa
2026. február 24.
Szerző: Ancsa
Vannak pillanatok az életben, amikor egy helyzet furcsán ismerősnek tűnik, még mielőtt teljesen megtörténne. Nem klasszikus déjà vu, hanem inkább egy csendes érzés: mintha a lélek már érintette volna ezt a tapasztalatot valahol a tudat mélyebb rétegeiben. A spirituális...
Csillagpor emlékezete a lélekben
Ancsa
2026. február 23.
Szerző: Ancsa
Van egy ritka spirituális gondolat, amely szerint a lélek nemcsak földi tapasztalatokból áll, hanem kozmikus emlékezetet is hordoz. Ez az elképzelés azt mondja, hogy minden emberben ott él egy halvány, de mély érzés arról, hogy valaha a végtelen része volt. Nem konkrét...
Egy hullámhosszon van velünk?
Ancsa
2026. február 15.
Szerző: Ancsa
Előfordul, hogy valakivel azonnal mély kapcsolódást érzünk, míg másokkal hosszú idő után sem alakul ki valódi közelség. Spirituális nézőpontból ez a rezonancia jelenségéhez kapcsolódik. A lélek saját frekvenciával rendelkezik, amely meghatározza, milyen energiákhoz és...
06 90 900 938
Hívjon most!